<>
<>
<>
<>
Szent-Györgyi Albert-ösztöndíjprogram indul

Szent-Györgyi Albert-ösztöndíjprogram indul

A Matematikai Intézet Protein Information Technology (PIT) csoportja a tehetséggondozás jegyében indította útjára öt hónapos ösztöndíjprogramját.
„Mit díjazna a munkáltató?”

„Mit díjazna a munkáltató?”

Az elméleti oktatás mellett gyakorlati képzést is kínáló kurzusokat keresett felhívásában a Tempus Közalapítvány. A díjazottak között két ELTE-s kurzus is megtalálható.
Nyílt Nap az ELTE Természettudományi Karán

Nyílt Nap az ELTE Természettudományi Karán

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara 2012. január 27-én 9 órai kezdettel Nyílt Napot rendez az egyetem lágymányosi campusán.
„Világszínvonalú eredményt értünk el”

„Világszínvonalú eredményt értünk el”

Hegyi Ádám a kutatóegyetemi projekt keretein belül mikropillárok mechanikai tulajdonságait vizsgálja.
Nyelv @z internetkorsz@kb@n

Nyelv @z internetkorsz@kb@n

Az elmúlt húsz év a infokommunikációs technológiáinak térhódításával olyan új nyelvhasználati jelenségek terjedtek el, amelyek a megszokott nyelvhasználati hagyományainkat jócskán megváltoztatták.
Zimányi Nehézion-fizikai Téli Iskola

Zimányi Nehézion-fizikai Téli Iskola

A 2011. november 28. – december 2. között megrendezett Zimányi Nehézion-fizikai Téli Iskolára 3 földrész 8 országából 60 résztvevő érkezett.
„A kísérleti lakótelep az elvetett alternatíva”

„A kísérleti lakótelep az elvetett alternatíva”

Keller Márkus az 1960-as években kiemelt jelentőségű Óbudai Kísérleti Lakótelep történetének felkutatásával, közreműködésével nemrég nyílt kiállítás a Kiscelli Múzeumban.
Egészségfejlesztéssel kapcsolatos projekt az ELTE-n

Egészségfejlesztéssel kapcsolatos projekt az ELTE-n

A kisgyermekkori beszéd és hallás fejlődésével kapcsolatos szakmai napot tartottak az ELTE Tanító-és Óvóképző Karán.
karrier központ
Egyedül vagyunk az Univerzumban?

Egyedül vagyunk az Univerzumban?

A földönkívüli élet lehetőségeire kerestük a választ a KEBEL (Kalandozások az Elméleti Biológia és az Evolúció viLágában) legutóbbi előadásán.
Központban a kutatások

Központban a kutatások

Sejtek, fehérjék, mikroszkópos kutatásos – ilyen és ehhez hasonló témákról volt szó a „Centrumban a tudás” című rendezvényen. Aki eljött, nem bánta meg.
Kreatív fiatalok a Corvinban

Kreatív fiatalok a Corvinban

Energiatermelő házak? Látványos metrómegállók? Hiperaktív vívóiskola? A TEDxYouth konferencia idei előadói mindezt már megteremtették – ismerjük meg őket!
Afrikába mentünk - Rögtön jövünk

Afrikába mentünk - Rögtön jövünk

Négy fizikus és két geológus két Lada kombival a sivatgaban. Mi az? A Rögtön jövünk csapat a Budapest-Bamako Rallyn.

Új lézerlaboratórium a TTK-n

December 9-én nyitják meg az ELTE TTK új lézerlaboratóriumát.

Centrumban a tudás

Érdeklődsz a fizikai, kémiai, biológiai, környezettudományi és földtudományi kutatómunka iránt? A Kar egész napos rendezvényén benézhetsz a legújabb laborokba és izgalmas előadásokat hallgathatsz.

Kitüntetéssel avatják doktorrá

Promotio sub auspiciis Rei Publicae kitüntetéssel avatják doktorrá Hoffmanné Szalay Zsófiát, a Kémiai Doktori Iskola doktorjelöltjét 2011. november 18-án az ELTE Magna Aulájában.

Középpontban a francia irodalom

A doktori és mesterszakos hallgatók nemzetközi szaktekintélyekkel találkozhatnak és konzultálhatnak 2011. november 7-11. között a BTK-n.

Szeptikus sokk és TLR – Nobel-díj 2011

Az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan idén is immunológusok kapták az orvosi Nobel-díjakat.

Laborczi Dóra nyerte el az idei Komáromy Gábor ösztöndíjat

A tavaly elhunyt Komáromy Gábor emlékére alapított ösztöndíjjal jutalmazták hallgatótársunk projekttervét.

Gyorsulva táguló világegyetem - vagy mégsem?

Amerikai és ausztrál csillagászoknak ítélték oda az idei fizikai Nobel-díjat.

A mongolisztika kutatója az ELTE-n

Dr. Pavel Rykin november 2-3-án előadássorozatot tart a Bölcsészkaron.

Alternatív vitarendezés a jogi és vallási kultúrákban

Az ELTE ÁJK Filozófia Tanszéke és a Békés Gellért Ökumenikus Intézet Alternatív vitarendezés a jogi és a vallási kultúrákban címmel konferenciát szervez november 18-án.

Együttműködés a Sapientia és az ELTE között

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem küldöttsége a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vendége volt 2011. október 20–22. között.

Magyar Tudomány Ünnepe 2011

2011. november 3–30. között a hagyományoknak megfelelően idén is országszerte megrendezik a Magyar Tudomány Ünnepét.

Nobel-díj a kvázikristályokért

Daniel Shechtman munkásságát 30 év után ismerték el a kémiai Nobel-díjjal.

Nemzetközi expedíció tesztelte fizikusaink szabadalmát

A Biológiai Fizikai Tanszék egy újabb szabadalmi bejelentést tett a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál, találmányukat egy nemzetközi expedíció tesztelte az Antartkiszon.

Miért felel az aeroszol?

Minden, amit tudni akartál az aeroszolról, de sosem merted megkérdezni.

Kihívások és dilemmák Kelet-Közép-Európában

Az ELTE Politikatudományi Intézete, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Politikatudományi, valamint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Európa Tanulmányok Tanszéke konferenciája október 28-29-én.

Poszterdíjat kaptak Torunban a Kémiai Intézet doktoranduszai

A lengyelországi Torunban rendezték meg az elméleti kémia közép-európai szimpóziumát. A konferencia poszterdíjait a TTK Kémiai Intézetének doktoranduszai nyerték el.

Együttműködik az ELTE IK és a GE Healthcare

A cég a 2011/12-es tanévben 10 millió forint támogatást nyújt az ELTE Informatikai Karának.

Hordozható forradalom az újdonságok korában

Az Android Workshop Education keretében a népszerű operációs rendszer és a oktatás kapcsolatával ismerkedhettek az érdeklődők.

A függőség betegség

Azt mondjuk a depressziósra, hogy lusta disznó, amiért állandóan alszik és nem gondoskodik a családjáról. Hogyan kellene gondolkodnunk a függőségről?

Bioetikáról közérthetően

A Magyar Bioetikai Egyesület és az ELTE BTK Filozófiai Intézete „Tudomány és etika: A bioetika aktuális kérdései” címmel nyilvános előadássorozatot szervez.
 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 Következő »